Könyvhétre jelent meg Garaczi László Lemúr-sorozatának újabb kötete, a Hasítás. A városligeti Kertemben beszélgettünk, ami persze eléggé közel van a Wünsch hídhoz, korábbi kötete meghatározó helyszínéhez. Emblematikus helyszínekről, kimerevített pillanatokról, Melbáról és egy gyíkról is beszélgettünk a szerzővel. 

PZL – 061.hu

A beszélgetésünk előtt néhány órával derült ki hogy bezár a Wichmann söröző. A Mintha élnél című prózaköteted egyik emlékezetes jelenete játszódik ott. Erről jut eszembe: bár sokat mozogsz az éjszakában, sokszor fordultál meg különböző presszókban, kocsmákban, ehhez képest az írásaidban Pest épületeinek, presszóinak inkább csak a sziluettje látszik…
Nemrég felolvastam egy beszédet az Írók Boltjában, amiben többek közt arról töprengek, hogy mitől válik kultikussá egy hely. Tilos az Á, Ráckert, Libella. Szóval foglalkoztatnak ilyesmik, de tényleg nem ez a fő csapásirány. Mikor régebbi sztorikról írok, talán a történészi múltam miatt próbálom pontosan ábrázolni az eltűnőben lévő életvilágot, a kor nyelvi jellegzetességeit, tárgyait. Ahogy közeledünk a mához, a kulisszák felrajzolása már nem annyira fontos. Írja meg más. Amúgy a Hasításban is van egy epizód a Wichmannban és annak környékén.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A könyved sejtelmes mottóval indul:„Vannak hibák, amiket hiába követünk el újra, nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket”. Te követtél el hibákat az irodalmi karriered során?
Nem nagyon foglalkozom a régi könyveimmel. Egy kéziratot akkor engedek el, mikor biztos vagyok benne, hogy nem tudok többet kihozni se magamból, se az anyagból. Ilyen értelemben nem tudok hibázni. Legföljebb nyilvános tanújelét adom képességeim korlátozottságának. De ez nem hiba, ez adottság. Ennyire tellett. Szerencsés vagyok, viszonylag ritkán figyelmeztetnek a tehetségtelenségemre, többször kapok bíztatást. Tanulok a kritikákból, de ezek nem hibakorrekciók, inkább új szempontok felvételei. Inkább egy morális kérdés jut eszembe erről a dologról. Az első időben nem érdekelt, hogy a szereplőimet be lehetett azonosítani, és ebből származott néhány kellemetlen konfliktusom.

Például Dixivel?
Ő inkább örült az ilyesminek, vagy nem érdekelte, de például a családomban néhányan jogosan bántódtak meg. Később jobban odafigyeltem, hogy ez ne történhessen meg. Inkább elrajzoltam, átírtam a figurákat, történeteket, vagy egyszerűen megszabadultam tőlük. Egy poén, egy jó mondat vagy bekezdés nem ér annyit, hogy valakit megsértsek.   

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ahogy Esterházynál szépen egybeért a Bevezetés, nem akarod egyben kiadni az életrajzi Lemúr-sorozatot?
Esterházy sokat dolgozott azon a könyvön, nemcsak egymás mellé rakta a korábbi műveit. Kitalált egy új formát, vizuális elemekkel, sokat dolgozott magán a szövegen is. A lemur könyvek különböző stiláris és szerkezeti megoldásokat tartalmaznak, nem lenne könnyű őket egybeszervezni. Vannak ismétlődések, bizonyos motívumok újraértelmeződnek, ezekkel mi legyen? Sok kérdést vet fel az összkiadás ötlete. Nem reménytelen, de egyelőre nem foglalkozom vele. Készítem a következő részt, sőt egy rákövetkezőt is, akkor ezek kimaradnának? Talán lesz majd egyszer egy ilyen „összlemur”, de most nem érzem sürgetőnek.  

A FB-oldaladon többször Melbával jutalmazol, ami nyilvánvalóan jelképes. Előfordult, hogy tényleg adtál Melbát a helyes megfejtőnek? És a Hasításban is van Melba… Honnan ez a Melba-fétis?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: 061.hu, 2018. június 27.