„Bűnösök vagyunk. Valahol, valamikor mindenki gyorsan hajtott, vagy egyéb galádság nyomja a lelkét, jobb a békesség, különben nincs bocsánat.” (287) Így elmélkedik Malvin őrmester, vagy eredeti nevén Sági Éva egy olyan örökérvényű állításon, amit a regény végeredményben mégiscsak felülír és megkérdőjelez.

Tar Sándor Szürke Galamb című regénye 1996-ban jelent meg először, eredetileg a Beszélőben meghirdetett magyar krimi pályázatra íródott, melyet Bán Zoltán András és Mosonyi Aliz hirdetett meg, ugyanis kíváncsiak voltak, hogy lehetséges-e magyar krimit írni. Míg első kiadásának alcíme éppen ezért Bűnregény volt – melyet egyébként Bán Zoltán András vezetett be –, a legutóbbi, harmadik kiadásban ez a műfaji megjelölés már nem szerepel.

A mű középpontjában a bűn, az áldozat és a gyilkos közötti kapcsolat, valamint az emberi természetből adódó feloldozási vágy, „belénk kódolt” viselkedési normái állnak, mindezt olyan közegben megjelenítve, ahol szügyig gázolhatunk a vérben, alkoholban, korrupcióban, pedofíliában, a mentális és „valós” nyomorban élők ösztönei által uralt világban. Tar az eseményeket humorral, groteszk képekkel és brutalitással sűríti – mint például egy autósüldözés közben kitépett gége, vagy az aszott hullák között dolgozó kövér, alkoholista boncmester, akinek igazából mindegy, hogy élőt vagy halottat kell felvágnia, lényeg, hogy végezze a dolgát.
Éppen emiatt is nehéz eldönteni, hogy milyen műfajú regénnyel van dolgunk, hiszen ugyanúgy megvannak benne a krimire jellemző vonások (sőt még egy utalás is Marguerite Duras Oroszlánszáj című, lélektanilag hasonló kérdéseket boncolgató regényére), mint a szociográfia műfaji sajátosságai. Tulajdonképpen mondhatnánk hungaronoirnak, hiszen Tar Sándor a hiteles társadalom- és korrajzainak köszönhetően a gyilkosságokat és az embertelenséget emberközelivé, ezáltal egészen szimpatikussá, vagy legalábbis ismerőssé teszi a számunkra.

A rendszerváltás utáni Magyarországon fehér Ladák, Lotto cipők, Sárga Templomok, Diesel nadrágok és óriás Coca Cola-hirdetések között néhányan új személyazonosságot vesznek fel, üldözik az egykori besúgókat, az átlagember tanácstalanul végzi a dolgát, az évtizedek óta tartó vegetálásban bűnöst keresnek és vádolnak, végre eljött a cselekvés ideje – és embernek farkasává – vagy épp galambjává válik az üldözött.

Ebben az anarchiában próbál meg a rendőrség nyomokra jutni. A nyomozó rendőrök, Borbán ezredes, Csiszár őrnagy, Molnár hadnagy és Malvin őrmester jellemében gyakran keverednek a bűntől megcsömörlött, alkoholista balek és az angolszász krimikre jellemző „szuperképességű” nyomozók sajátosságai – ilyen például Csiszár hajszája, aki elrohan, miután kétszer átment rajta az autó, és majdnem letépte a fél karját.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Taródi Luca, Apokrifonline, 2018. július 2.