„Ha valaki más vetette volna fel, azonnal körberöhögöm, magamban mégis hajlamos voltam komolyan eljátszani azzal a gondolattal, hogy a felszínen sikerrel megvívott kis szabadságharcaim dacára, még mindig van bennem valami, ami ehhez a látványhoz láncol.” Krusovszky Dénessel beszélgettünk Hajdúnánáshoz fűződő viszonyáról, az 1956-os forradalmi eseményekről, közéletről. Mindezt természetesen a könyvhéten megjelent első regénye, az Akik már nem leszünk sosem kapcsán.

PRAE.HU: Gondoltál az olvasóra írás közben? Mennyire rizikós arról a helyről írni, ahol felnőttél?

Fontosabb a feltételezett olvasó feltételezett akaratának az előre kipuhatolásánál egy írói programra, a nyelvre, a regény helyzeteiből következő problémákra koncentrálni. De ennél a könyvnél mégis eszembe jutott, hogy miféle olvasói elvárásoknak kell majd megfelelnem, hiszen vannak benne olyan konkrétumok, amik ezt előhívják. Nem tehetem meg az olvasóval, hogy figyelmen kívül hagyom azt, mit kezd majd ezekkel az információkkal. 

Bizonyosfajta lámpalázat talán azzal kapcsolatban éreztem, hogy egy létező helyről írok - történetesen egy olyanról, ahol felnőttem -, még ha fikcionalizált formában is, úgyhogy törekedtem rá, hogy ne legyek vele szemben méltánytalan, de túl engedékeny sem. Ne forgassam ki, ne ábrázoljam túlságosan leegyszerűsítően, tehát egyszerre legyen valóságos és elvont. Azt akartam, hogy legyen felismerhető annak, aki fel tudja ismerni, de aki nem, az is tudja úgy olvasni, mintha egy fiktív helyszínről lenne szó, és számára is érdekes legyen.

PRAE.HU: Azt már többször elmondtad, miért változtattad meg a könyvben Hajdúnánás nevét Hajdúvágásra. De miért éppen Vágás?

A város címere miatt jutott eszembe. Bár egész gyerekkoromban természetesnek tartottam, most visszanézve mégis csak van benne valami furcsa, hogy a címerben két levágott török fej is van, ráadásul az egyik kardra tűzve. A könyvben van is egy jelenet, amikor az esküvőn unatkozó fiatalok egy emlékművön ezt a címert nézik.

PRAE.HU: Akkor nem a híres vágóhíd miatt?

Nem. Morcsányi Géza, aki a Magvető vezetője volt sokáig és olvasta a kéziratot, mesélte, hogy járt Hajdúnánáson. Ugyanis az ottani vágóhídon forgatták a Testről és lélekről című filmet. Ettől odáig voltam, de addigra a könyv már készen volt.    

PRAE.HU: Az rendben van, hogy íróként ismerni kell azt, amiről írsz, de érzelmi viszonyulás kell-e? 

Szerintem kell. Persze el tudom képzelni, hogy valaki érzelemmentesen tudja megközelíteni írása tárgyát, de egy ilyen hosszú szövegnél ez azért mégsem annyira egyszerű talán. Nekem ambivalens érzéseim vannak Hajdúnánással kapcsolatban, és éppen ezért akartam írni róla. Habár megszűnt az aktív kapcsolatom a várossal, de nem akarom, nem is tudnám letagadni, hogy ott nőttem fel. Azt hiszem, mindig is izgatni fog, hogy mi történt és mi történik ott. A pogromtörténet kapcsán ugyanakkor a város olyan oldalára láttam rá, amiről fogalmam sem volt, mikor ott éltem. Egy bizonyos idő távlatából a fény- és árnyoldalát egyszerre kezdtem látni az ottani közösségnek, és benne a saját fiatalkoromnak is. Valahol mindenki a saját fiatalságának a veteránja, és ez, a történelmi háttérrel együtt, érdekes problémának tűnt. Igyekeztem, hogy ne legyen bennem elfogultság és harag, legalábbis az indokoltnál nagyobb. Nem akarok közvetlenül elverni semmit ezen a városon, inkább az érdekel, utólag mit lehet kezdeni azzal, hogy az ember volt valahol fiatal, és mi történik, ha arról a helyről kiderül valami kellemetlen. 

PRAE.HU: Azt írod, hogy Hajdúvágás kamaszváros, mert hiányzik a 18-40 év közötti korosztály. Szerinted mivel lehetne el-, illetve visszacsábítani őket, hogy ne külföldre menjenek például?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bordas Katinka, Prae.hu, 2018. augusztus 29.