A legutóbbi Összegyűjtött versek című Petri-kötet 2003-ban jelent meg. Eltekintve attól, hogy eddig ismeretlen versek bukkantak elő, mi indokolta  az újbóli összkiadást?

A Magvető azonos tipográfiájú címlapokkal sorozatosan jelenteti meg a nagy magyar költők összegyűjtött vagy összes verseit. A tavalyi Karinthy-kötet után idén Petri György került sorra. Érthetjük ezt, gondolom, úgy is, hogy a kiadó ezzel beiktatta Petrit a klasszikusok közé.

Milyen feladatot jelent megszerkeszteni egy ilyen kötetet? Ez nem kritikai, hanem népszerű kiadás, és hiába a láthatóan nagy filológiai apparátus, a versek egymásutánját nem szakítja meg jegyzet vagy más szövegtípus.

A kötet versanyaga 743 oldal. Ebből 459 a főanyag: az az életmű, amit Petri, miután 1971-es első kötetével magára talált, bizonyítottan a nyilvánosságnak szánt. Ezt változtatás nélkül átvettem a 2003-as kiadásból. Ha találtam sajtóhibát, azt persze kijavítottam (ebben a részben csak kettőt). 275 oldalt tesz ki a Függelék, ezzel már több munka volt. Itt az első ciklus a Korai versek. Nagy kérdés, hogy mi kerüljön ide. Rengeteg vers maradt fenn a hagyatékban az első kötet előtti időből, de ezeket Petri mind megtagadta. Szerkesztőtársaimmal, Réz Pállal és Lakatos Andrással arra jutottunk 2003-ban, hogy az Összegyűjtött versekbe beletesszük mindazt, ami nyomtatásban megjelent, és – de ezt már hadd idézzem a kötet szerkesztői utószavából – „ha már a zsengék és a pályakezdő korában megjelent versei itt vannak, nem nélkülözhettünk melléjük néhányat abból az életszakaszból, amikor úgy hitte és vallotta, hogy felhagyott a költészettel, és valóban nem publikált, írni azonban továbbra is írt – ezek az 1963–1966 közötti versek fontos és tanulságos lépések saját hangjának végleges megtalálása felé". Irodalomtudományi szempontból, meglehet, védhetetlen önkényességgel mi döntöttük el, hogy a sok közül mit válogassunk ide, de azt semmiképpen nem akartuk, hogy a függelék terjedelme túl nagyra nőjön a főanyaghoz képest. A Korai versek ciklusa most is csak eggyel gyarapodott, azzal, amelyik időközben megjelent a Holmiban, miután előkerült Nagy Mária (Maya) hagyatékából. A mostani szerkesztői munkám zöme egyrészt a Hátrahagyott versek anyagának újrarendezése volt. Az életműkiadás első kötete a negyedik kötetben majdnem százoldalnyi verssel bővült, ezeket be kellett illeszteni a régiek közé időrend szerint, már amennyire ez megállapítható.

A munka másik fele abból adódott, hogy valóban felbukkant sok eddig ismeretlen kézirat. A negyedik kötet megjelenése (2007) után derült ki, hogy Maya is megőrzött jó néhány publikálatlan kéziratot. Ezeket az ágyneműtartóban találta meg fia, Szalai Péter, és megmutatta nekem. Először csak kettő olyan volt, amit érdemesnek látszott közölni a Holmiban. Ezek Petri halálának tízéves évfordulójára jelentek meg 2010 júliusában. Aztán előkerült még egy dosszié, ebből tizennégy verset közöltünk a 2011. májusi számban. És volt még egy vers, az S. Á. halálára – ez csak 2012-ben jelent meg, a februári számban, mert annak idején Petri meghagyta, hogy addig nem közölhető, amíg a vers címzettjének anyja él. Lehet, hogy előtte eltitkolták, hogy a lánya öngyilkos lett. Ezeket a Holmiban megjelent verseket is be kellett illeszteni a kötet függelékébe. És volt még öt olyan vers a Maya-hagyatékban, amit – ha már összegyűjtött versek – beletettem a kötetbe. És ehhez jött aztán még hozzá jó néhány eddig ismeretlen kézirat a Kertész Imre Intézetből és Kiss Ferenc kéziratgyűjteményének újbóli átnézése nyomán, plusz még néhány darab Nagy Bálinttól és egy Fodor Géza hagyatékából. Tűnődtem, hogyan rendezzem el ezeket, és végül úgy döntöttem, hogy nem sorolom be őket a korábbi kötetekben megjelent Hátrahagyott versek közé, noha persze ezek is hátrahagyott versek, hanem külön ciklust kapnak: Kötetben először megjelenő versek, töredékek.

Ki egy ilyen kiadás célközönsége? A nagyközönség? A szakma?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Melhardt Gergő, Litera.hu, 2018. december 6.