Csáth előbb kísérletezett az előadó-művészettel (hegedült), a zeneszerzéssel és a festéssel, mint az irodalommal. Novellistaként, indulása idején, talán emiatt is izgatta sok egyéb mellett valamiféle Gesamtkunstwerk létrehozása, amelyben egyszerre van jelen az irodalom, a képzőművészet és a zene. Legmesszebbre ezen az úton a Tavaszok című novellájában jutott, amely egészen elképesztő módon ötvözi egybe mindhármat. Úgy fest szavakkal, ahogyan ecsettel lehetetlen lenne, leírásai nyomán mintha szecessziós kép bontakozna ki előttünk, de olyan kép, amelyen nincsenek takarások, noha van előtte és mögötte, minden áttetsző és mégis minden külön-külön látszik. Ilyen kép nincsen, szavai nyomán mégis látni véljük.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Vlasics Sarolta, Revizoronline.com, 2020. február 20.