„Nádasdy ugyanis nem csinál mást, mint ábrázol: nem kommentál, nem érvel a saját nevében. Szereplői ezáltal egészen közelről szerethetők vagy utálhatók, saját élettörténetük, feltáruló belső világuk, dilemmáik, gyötrelmeik, vágyaik egyedivé, egyszerivé teszik őket, mint minden embert. A távolság, már ami lélek és lélek közt egyáltalán leküzdhető, zsugorodik.”

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Visy Beatrix, Élet és Irodalom, 2020. augusztus 19.