
Posztumusz
A Nem vénnek való vidék után Az út című McCarthy-regényt is filmre vitték, amivel mindenki jól jár, furcsa módon még a néző is. Már aki nem fél belesni mindabba, ami az emberiség után jön.
"Ha te lennél az utolsó ember a földön, vajon tudnál róla?" Filmkritikusi körökben kedvelt szófordulattá lett mostanság a poszt-apokaliptikus kifejezés, ehhez persze kellett az is, hogy jó sok, illetve sok jó poszt-apokaliptikus film készült, mert míg azelőtt ezt mindig úgy fordítottuk, hogy "tudod, olyan mint a Mad Max 2.", addig a 9 (nem a musical), a Terminátor - Megváltás, vagy épp a Legenda vagyok óta már senkinek nem kell elmagyarázni, mit is értünk alatta, legfeljebb azt, miért nem jó a "világvége utáni" összetétel. De nem is ez a lényeg, sokkal inkább, hogy miért vonzódunk ennyire a - majdnem - teljes pusztulás rémképéhez, miért kacérkodunk ennyit azzal az utópiával, amelynek idejében már nem az okoz fejfájást, hogy ki kell cserélni a kocsiban a GPS-t, mert nem tetszik a hangszíne, hanem hogy legyen még 50 kilométeres körzetben egy bontatlan babkonzerv és odáig jussunk is el élve. Számomra az is izgalmas nézői attitűd, hogy amíg A majmok bolygóját de még a Mátrixot nézve is alapvető kérdés volt számunkra, hogy konkrétan mi az, ami történt a világunkkal, hogyan jutottunk el idáig, addig szép lassan leszoktunk a konkrétumok kutatásáról, és jelen pillanatban Az út esetében (ahogy egyébként azt a puritán cím is hűen visszaadja), már rég nem ezen van a hangsúly. Minden elpusztult, és a hősök próbálnak túlélni, lássuk, miként sikerül ez nekik - de hogy atombomba, vagy zombivírus végzett az élettel, szóba sem kerül.
Pont, pont, vessző Irodalomkedvelő emberként sem siránkoznék most azon, hogy a 77 éves Cormac McCarthy prózája, sok már pályatársa munkáihoz hasonlóan, akkor érhette csak el legnagyobb sikerét, amikor a filmfogyasztást dirigáló gépezet elkezdte magához rendelni írásait, főleg, hogy az amerikai Pulitzer-díjas író azért már a Nem vénnek való vidék előtt is óriási respekttel bírt a világ minden táján. Csak hát nyilván, Hollywood egy másik kávéház. És végső soron aligha bánja, hogy amikor a Coen-testvérek filmre vitték egy történetét és Oscar-díjat nyertek vele, tömegével kezdték vinni a könyveit. Ez az ipar pedig, akár az acélművek, addig üti a vasat, amíg meleg, így a 2006-os Az út című poszt-apokaliptikus stb. is már a vászonról integet boldogan. Ezzel kapcsolatban én azt mondom, aki teheti, vegye előbb kezébe a könyvet, és rágja át magát a szerző egyébként nem olyan vészesen vaskos kötetén, nem csak mert "megéri", hanem mert egész egyszerűen McCarthy prózája olyan módon karakteres, hogy az nem rendezői tehetség kérdése, át lehet-e ültetni filmre, mert nem lehet, az csak ott, az írott szöveg keretei között létezik. Ettől a film még lehet jó, mint ahogy az is, de ahogy fentebb is írtuk, mivel nincs benne "poén", hogy akkor most ki fordítja vissza és mi módon a világvége folyamatát, és az egész elbeszélés sem akciókban dúskáló kalandregény, így lényegi részek akkor is elvesznek, ha a világ legjobb filmesei dolgoznak az adaptáción.
Igazából apa Viszont így meg felmerül a kérdés, jó, jó, hogy itt a túlélés, az utazás, az emberi elállatiasodás a lényeg, és hogy nyilván semmi helye bármi mozgalmas történésnek, csak a bántóan sivár és dermesztően túlvilági tájakon való monoton vándorlásnak, de amíg az írott szövegben ezernyi lehetőség kínálja magát mindezek élményszerű átadására, addig minek nézzek én két embert, ahogy vonaglanak a szürkeségben? Hát talán mert a filmnek is megvannak a maga eszközei, nem jobbak, nem rosszabbak, hanem mások, mint a szövegnek. És ebből a szempontból pedig le a kalappal John Hillcoat előtt, hogy a tömör, darabos elbeszélésmódot megőrizve is precízen sikerült mesélnie azokról az időkről, amikor élelem híján az emberek egymást eszik, amikor nem kérdés, hogy kirabolj-e valakit, akinek még van cipője, és amikor az apa azzal teszi a legjobbat a fiával, ha megtanítja, miként helyezze a saját szájába a pisztoly csövét, amikor majd az öngyilkosságra kerül a sor.
Kinek ajánljuk? - Természetesen a poszt-apokaliptikus filmek rajongóinak. - Az apa-fiú történetek kedvelőinek. - Aki olvasta a könyvet, feltétlenül nézze meg ezt is.
Kinek nem? - Gyenge gyomrúaknak; még ha nem is mutatnak erőszakot/emberevést, a tudat is kemény. - Akik szerinte ez az egész "állapotfestés" egy marhaság, mert egy filmbe igenis történet kell. - Depressziósoknak, nem lesznek tőle jobban...
8/10 Kiadvány:Cormac McCarthy Az út Magvető Kiadó, 2010Forrás:port.hu Hanula Zsolt 2010. 05. 05.
2010-05-10 13:21:58
|
 |
|
|
Egy nehéz év krónikája
Az 1986-os év eseményei egy író naplójából. Sűrű év volt ez, nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott - a 30. évforduló...
|
|
|
Séta egy évszázadon át: regény naplóval
A 2020-as években a középkorú író elindul a Stefánián. Sétáján száz év történeteit idézi fel. Időseket, fiatalokat, professzorokat, ügyvédeket, a hatalom szolgáit és áldozatait. Álmodik...
|
|
|
Boldog-szomorú dalok
A középkorúságnak nincs története - nem csoda, ha igazából csak versben lehet róla hitelesen beszélni. A mindennapok apróbb-nagyobb számvetésein egyszerre túl és innen a hétköznapok megbékélései...
|
|
|
Összegyűjtött novellák
Bodor Ádám a rövidformák nagymestere. Nála a csend sokszor beszédesebb a kimondott szónál; különleges nevekre hallgató hősei általában csak akkor szólalnak meg, ha valóban mondani akarnak...
|
|