De valahogy az írás sem tudott teljesen eltűnni az életemből. – Győrffy Ákost, a hónap szerzőjét Kazsimér Soma és Modor Bálint kérdezte a legutóbbi verseskötetéről, elhallgatásról és beszédről, érintetlen természetről és az emberi kultúráról, szorongásról és figyelemgyakorlatokról, csöndről és visszhangról.

Kazsimér Soma: Többször tematizálod a verseidben, hogy egy magányos túra után a megérkezés terhes, mert megszólalással, újabb hangadással jár együtt. Nyilván nem lehet teljesen összeolvasni a versekben megszólalót a szerzővel, de kezdésként mégis onnan indulnánk, hogy neked itt és most meg kell szólalnod? Egy interjúszituáció mennyire terhes?

Vannak olyan alkatú emberek, akik lubickolnak az ilyen helyzetekben. Ilyenkor végre mindent el lehet mondani. Vagy szeretik hallgatni a saját hangjukat. Én nem ez az ember vagyok. De azt hiszem, ezzel nem okozok nagy meglepetést senkinek. Mindig egy kicsit kényszeredetten élem meg az ilyesmit, mert úgy vagyok ezzel, hogy az íróféle, ha valamit a világ elé óhajt tárni, akkor azt írásban megteszi. Erre van tartva. Azt, hogy ezen felül, vagy éppen ennek kapcsán valamit még mondjak is, azt nem éreztem feladatomnak soha. Viszont azt is látom, hogy ez is hozzátartozik. Ha már az írás-exhibicionizmus áldozata lettem, akkor be kell látnom, hogy néha beszélni is kell. Hát akkor hajrá, kérdezzetek.

Modor Bálint: Ennek mennyire van családi vonatkozása? Amikor az apádról írsz a szövegeidben, őt egy hallgatag embernek írod le.

Van köztünk alkati hasonlóság, ez kétségtelen. Van egy hét évvel idősebb bátyám, aki szintén hasonló alkat, csak ő nem azt az útvonalat választotta, amit én. Ő az informatikus-lét hallgatagságába csúszott bele. Ez az introverzió a mi keresztünk, de ennél azért bonyolultabban van ez. Ezzel kell valamit kezdenünk. Nekem az írás is egy ezzel való reláció.

MB: De mégis milyen reláció? Nagyon kerested ezt az utolsó szót.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kazsimér Soma – Modor Bálint, Litera.hu, 2022. 02. 27.