Sminkben, a lépcsőn (Élet és Irodalom)

A Vagyok Kemény Istvánéhoz hasonlít, amennyiben mindkettő vastag „összegyűjtött versek”, bár Keményéhez képest, amely a költő önálló köteteinek elrendezését felbontva a versek keletkezésének időrendjén alapul, Szabó T. Annáé hagyományosabb. Az összesen nyolc eddigi verseskötet anyagát tartalmazza – a gyerekeknek írt, illetve a más írói név alatt megjelent darabok nélkül –, kiegészítve az Eső napja című ciklussal, amely az utóbbi négy évben írt verseket tartalmazza.

Szabó T. Anna költészetének meghatározó vonása az igényes formakultúra: a Nyugat és az Újhold képalkotási és versformálási hagyományát Lator László egyetemi műhelyében, a nevezetes műfordítói szeminárium Ferencz Győzővel és Imre Flórával kezdődő történetének vége felé – egyébként e sorok írójával egy időben –, a kilencvenes évek elején sajátította el. Ha nem párosul kellő önkritikával, a magas szintű formai képzettség magában hordja a könnyű kezű tömegtermelés, a kiüresedés, a giccs veszélyét is: ez ellen jó időben felvett poétikai oltást jelenthetett az anglista Géher István szemináriuma, ahol alighanem érdesebb vagy kopogósabb grammatika járta.

[…] A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kőrizs Imre, Es.hu, 2022. 10. 14.

2022-10-14 13:16:53
Az év legjobb novellái
A nagy múltú antológia a 2025-ös év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat és rövidprózákat.
A nagy múltú antológia az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legjobb verseket.
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ