„Nem nézem a zöld pulóverét, nem nézem a sötétbarna haját, nem nézem a profilját” (179.) – mantrázza magában Harag Anita kötetének egyik narrátora, de persze újra és újra eszébe jut az a bizonyos férfi, aki épp úgy néz ki, mint aki az Isztriára jár nyaralni, és még fejest is szépen ugrik. A Valakire mindig gondolni kell novellái mindennapi álmodozásaink és rögeszméink útvesztőjén vezetnek át minket, miközben olyan, kellemetlenül ismerős érzésekkel szembesítenek, mint a keserű féltékenység, a magány vagy az elmulasztott érintések után maradó sajgás. Hasonló témákkal már előző könyvében is foglalkozott a szerző, ez alkalommal viszont nemcsak azt mutatja meg, hogy mi történik a szereplőivel, hanem a néhol megmosolyogtató, máskor már-már beteges képzelgéseikbe is bepillantást enged.

A Margó-díjas Évszakhoz képest hűvösebb sikerét tekintve nem meglepő, hogy mind az olvasók, mind a kritikusok körében nagy várakozás övezte a szóban forgó kötetet. A magam részéről kíváncsi voltam, hogy a szikár prózanyelv, a csiszolt megfogalmazások és az izgalmasan nyitva hagyott befejezések után merre mozdul a szerző hangja, és képes lesz-e a megújulásra – akár formai, akár tematikai értelemben.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bakó Sára, Kulter.hu, 2023. 12. 31.