Kállay Eszter kötete nem előzmények nélküli. Maga a szerző többször hivatkozott Hollie McNish angol költő Nobody Told Me című naplószerű verses memoárjára. McNish kendőzetlen őszinteséggel lépi át az anyasággal kapcsolatos nyelvi tabukat. Az intimszféra határait felszámolva (saját maga irányítja a rávetülő tekintetet) használja testi, lelki, szellemi tapasztalásait, melyek segítségével kilép a társadalmi viszonyulások által rátestált szerepekből. „Évekig kerestem ezt a testet, amit szerintetek vissza kellene / szereznem, mintha csak hiányzó csontokról lenne szó, / vagy kóbor macskáról, akit hazavárok. Végül minden utcában / plakátot tűztem az összes fatörzsre: Eltűnt a testem, nem látta valaki? / Eltűnt a testem, nem látta valaki?” (Visszaszerezni a szülés előtti testem, ford.: Kállay Eszter) Jelen kötet előzményeit azonban nem tudjuk pusztán irodalomtörténeti távlatból vizsgálni. A Vérehulló fecskefű hátterében sokkal inkább olyan szövegeket kell keresnünk, amelyeket nem vettek komolyan, amelyeket visszautasítottak a szerkesztőségek, amelyek nem kerültek be a kánonba, amelyek lehetőségként bent rekedtek valahol. „[E]gymillió év, amely során nem született elég vers rólunk, akik most is félálomban olvasnak és olvasás közben szoptatnak, pelenkáznak, mosnak, feltörölnek és vigasztalnak” (ne add tovább).

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pintér Viktória, Alfoldonline.hu, 2026. 01. 09.