A regények lehetnek folyók és tavak. Ha olyanok, mint a folyó, akkor a történet kulcsfontosságú, az sodorja magával az olvasót. Ha viszont tóhoz hasonlatosak, a történetnek másodlagos szerepe van, a lényeg, hogy mit rejt el a tükörsima felszín. Mert – érdekes – a víziszörnyek is jobbára állóvizekben fordulnak elő, a Loch Ness-i rém se a Temzében vert tanyát, hanem egy tóban, következésképp amíg a folyó arra csábít, hogy végigsuhanjunk rajta egy kenun, addig a tavakba lemerülni szokás, hogy titkait kutassuk. Csak nehogy lenn marasztaljon a tapadós iszap.

A dél-afrikai Deborah Levy könyve egyértelműen az utóbbi csoportba tartozik. Elbeszélője Elsa, a zongoraművésznő, aki egy előadásán belesült Rachmaninov egyik darabjába, és azóta elveszítette a lába alól a talajt. Ha jól emlékszem, Rachmaninovnak a Ragyogj! című filmben is komoly szerepe volt a főszereplő megbillenésében. Megjegyzem, egy 1986-os tanulmány szerint a zeneszerző alighanem Marfan-szindrómában szenvedett, ami egy genetikai rendellenesség, és laza ízületekkel kapcsolódó, extrém hosszú ujjakkal jár. Persze mindent azért nem lehet nyolcvan éve elhunyt oroszokra fogni: Rachmaninov nem a talajvesztés oka, hanem a tünete. És hát az okok – ezeket kell megkeresni a regény felszíne alatt.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Járvás Péter, Telex.hu, 2026. 07. 14.