A napló fura jószág az irodalmi műnemek között. Nem is azért, mert nem fikció, bár ami azt illeti, szerintem az, csak épp az író fikciója az őt körülvevő valóságról, amit deformál a személyes érintettség. Persze a szerző megteheti, hogy a szubjektivizmus okozta torzulásokat kigyomlálja a szövegből, és ezzel irodalmi értelemben jobbá is teszi a szöveget, de ezzel elveszi a próza napló jellegét, vagyis elherdálja azt, ami a műnem legfőbb értéke. Hiszen a naplót azért olvassuk, mert ott van benne szűretlenül az író, látjuk első indulatból odavetett passzusait, amiről nem csiszolták le a sarkokat az olvasó, és persze a kiadói szerkesztő kedvéért.

Ha a jó regény a jó bor, akkor a napló a must, amit az olvasó mértékkel kortyolgat, és bár nem részegedik meg úgy tőle, mint a nagyívű fikciós zsenialitástól, cserébe kitágítja az írói univerzumot. Naplót épp ezért szerelemből szoktak olvasgatni, és talán azzal a határozatlan bűntudattal, hogy most bizony kukkolunk, belesünk az írói elme budoárjába, oda, ahol az elméletileg nem közlésre szánt dolgokat rejtegetik.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Járvás Péter, Telex.hu, 2026. 04. 14.