Debrecenben született, 1933. április 2-án. Apja jómódú zsidó vaskereskedő, a család Berettyóújfalun élt. Az 1944-es üldözések idején Konrád pesti rokonokhoz menekült. 1946-ban a debreceni református kollégium, 1947–1951-ben a budapesti Madách-gimnázium tanulója volt. Polgári származása miatt nem jelentkezhetett egyetemre, de fölvették az Orosz (később: Lenin) Intézetbe, innen iratkozott át 1953-ban az ELTE magyar szakára.

Első publikáció az ötvenes években jelennek meg, az évtized végén tagja a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján bontakozott ki értekező munkássága, legszívesebben a francia és az orosz irodalom jelentős alakjaival és irányzataival foglalkozott.

Első regényének, A látogatónak megjelentetését a Szépirodalmi Könyvkiadó nem vállalta, a Magvető viszont igen, s az az 1969-es könyvhét legnagyobb sikere lett. 1973-ban újabb regényét, A városalapítót politikai okokból a Magvető is elutasította, illetve csak 1977-ben adta ki, megcsonkítva. 1973–1974-ben Szelényi Ivánnal közösen megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című történetfilozófiai (illetve az ő műfajjelölésükkel: tudásszociológiai) esszét, melynek kéziratát a hatóság lefoglalta, és a szerzők ellen államellenes izgatás címén vizsgálatot folytatott. A zaklatások elől Szelényi kivándorolt, Konrád György pedig a belső emigrációt választotta.

1976-ban lejárt Konrád hároméves utazási eltiltása, s Nyugat-Berlinbe utazott, majd New Yorkba, San Franciscóba és Párizsba látogatott el, csak 1979 márciusában tért vissza Magyarországra. Ezekben az években az ország határain túl valamennyi műve megjelent (regényeit mintegy tizenkét nyelvre fordították le), s a külföldi közvélemény előtt ő lett a kortárs magyar széppróza legismertebb alakja.

A nyolcvanas évek elejétől Konrád részt vett a magyar demokratikus ellenzék mozgalmában, legtöbb műve „szamizdat” kiadásban is hozzáférhetővé vált Magyarországon.

1989 Konrád György „hazatalálásának” éve: sorra jelentek meg művei, számos interjú készült vele. Az SZDSZ országos tanácsának tagjaként közéleti szerepet is vállalt; 1991-ben egyik kezdeményezője a Demokratikus Charta nevű mozgalomnak. Politikai kiállását és írói teljesítményét külföldön korábban is jelentős díjakkal ismerték el (Herder-díj, 1983; Charles Veillon-díj, 1986). 1990-ben megkapta a szellemi teljesítményért járó legmagasabb magyar kitüntetést, a Kossuth-díjat, 2000-ben pedig „az európai országok közeledésében” kifejtett tevékenységéért a Károly-díjat. Nemzetközi tekintélyét jelzi, hogy 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1996-tól két cikluson át (első külföldiként) a Berlin–Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt.

A szerző portréját Szilágyi Lenke készítette.

Díjai, kitüntetései

Herder-díj (1984), Charles Veillon-díj (1986), Kossuth-díj (1990), Manes-Sperber-díj (1990), a Német Könyvkereskedők Béke-díja (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels) (1991), Goethe Emlékérem (2000), Nemzetközi Károly-díj (Der Internationale Karlspreis zu Aachen) (2001), Franz Werfel Emberjogi-díj (Franz Werfel Menschenrechtspreis) (2007), a Zsidó Könyvtanács első díja önéletrajz és memoár kategóriában (National Jewish Book Award for Memoir) (2008)

Francia Becsületrend tisztje (Ordre National de la Légion d’honneur, officier) (1996), Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal (2003), A Német Szövetségi Köztársaság Nagy Érdemkeresztje (Das Grosse Verdienstkreuz des Bundesrepublik Deutschland) (2003), Díszdoktora az Antwerpeni (1990) és az Újvidéki (2003) Egyetemnek, Berettyóújfalu (2003) és Budapest (2004) díszpolgára

A Magvető Kiadónál megjelent művei

A látogató (1969) A városalapító (1977), Kerti mulatság (1988) Falevelek szélben – Ásatás 1. (2017)