Képzőművészetet tanultam, és a művészeti világból örököltem azt az elképzelést, hogy a folyamat ugyanolyan fontos, mint maga a mű. Amikor belekezdek az írásba, semmit nem döntök el előre, inkább azt próbálom meg végiggondolni, hogy mi érdekel, miről akarok tanulni, milyen ötleteken akarok gondolkodni. Ennél a regénynél tudtam, hogy többet akarok megtudni a boszorkányperekről, és szeretnék gondolkodni az antropocentrizmusról, a folklórról, és arról, mit örököltünk a történetekből, amelyek régóta kísérnek minket, embereket. Arra szintén az elején rájöttem, hogy szeretnék a perspektívákkal játszani: el akartam mesélni egy történetet, kiválasztani a világ egy pontját, ahol az megelevenedhet, és annyiféle perspektívából akartam ránézni, amennyi csak lehetséges. A költészetet is be akartam vonni, ezért van egy fejezet, amely versként íródott – ez is egy módja a világ szemlélésének. Képeket is meg akartam jeleníteni, mivel nem minden kommunikációs aktusnak van köze a szavakhoz, vizuálisan is tanulunk, értünk. Azt szerettem volna, ha ezek a különböző rétegek és hangok jelen lennének, és olyan történetet akartam elmondani, amely átfogja őket.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Csepregi Evelyn, Népszava, 2022. 02. 22.