kiadvány oldalanként
Talán ilyen szelíd és töprengő ember lett volna Szindbád, ha érett férfikorba ér. Ilyen, mint ennek a szinte regénnyé összeálló novellaciklusnak a hőse, Toszka. Aki csak figyel, él, szeret, próbál egyenes és tisztességes lenni, hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok, mégis ellenállhatatlan derű és pimaszság árad belőle. Olyan sok odaadás és életigenlés van benne, hogy muszáj vele menni. Úgy kell látni a világot, ahogy ő. Az eddig dalszerzőként, frontemberként és filmesként ismert Kollár-Klemencz László lírai alteregója. Vérbő, mégis alázatos, dallamos, mégis pontos próza ez. Talán azért férnek meg benne egymás mellett a dolgok, mert a főhős tanyán él, a természet közelében, tudja, hogy a halál az élet része, látja, milyen egyszerűen szép dolog a vágy, az elmúlás, a hűség. És Toszka mindenre rácsodálkozik, gyönyörködik a létben, hogy milyen sokfélék vagyunk, és mennyi mindent tudunk akarni. Toszka különös figurákkal találkozik, nehéz, mai sorsokat lát, elmúló dicsőségeket, megtörhetetlennek látszó, mégis pálcikaként elroppanó életutakat. És mégsem omlik össze, nem sajnálja magát. Érzékeny és őszinte, miközben tele van megnyugvással, jókedvvel. Minden novellában ott van a hétköznapok gyönyöre, az egészen egyszerű történések mögötti varázslat. Bölcs első kötet ez, mert nem bölcselkedik fölöslegesen. Itt a történés maga a tanulság, és ez igazán szórakoztató tud lenni. Ahogy ő írja rólunk, ,,Mindenki szép." Grecsó Krisztián
192 oldal
2990 Ft
Amikor sírsz, Isten is szemtelenül fiatalnak tűnik hozzád képest. Beck Tamás könyve tele van ilyen fontos mondatokkal. Olyan természetességgel írja le őket, ahogyan más levegőt vesz. Nem győzzük kapkodni a fejünket: hogyan mer ilyen sallangmentes, közvetlen mondatokban beszélni? Mintha újságot olvasnánk, riportokat és tárcákat, csak épp nem háborúkról, krízisekről, forradalmakról, hanem emberi drámákról, kapcsolatok fordulópontjairól: arról, ami igazán fontos. Hitelessé pedig az teszi ezt a hangot, hogy bár óriási tudás áll mögötte, mégis mindig csak annyit mutat meg, amennyi a szöveg működéséhez feltétlenül szükséges. Mindentudó elbeszélő, aki meghagyja nekünk a felfedezés örömét.
244 oldal
2490 Ft
,,Milyen verseket ír Beck Tamás? Mondhatnám azt, hogy kerek verseket. Határozottan elindulnak és meg is érkeznek valahova." Várady Szabolcs Látszólag cselekményes, egyszerű, határozott leírásokat olvasunk - egy kölcsönkért lakásban töltött este, várakozás egy orvosi vizsgálatra, szembesülés egy apa halálhírével -, valójában azonban az emberi lelkek és viszonyok mélyszerkezetébe nyerünk bebocsátást: megismerve azt a számtalan alakot, akik bennünk élnek.
72 oldal
1490 Ft
,,Gazdag Péter rendkívül sokoldalú alkotóművész, aki festőként, költőként, prózaíróként és drámaíróként is feltűnést keltett: eredeti műveiben a magyar társadalom legkényesebb kérdéseit feszegeti, nyíltan, humorral, bravúrosan. Ostromlabirintus című drámája egyszerre parabola és sodró lendületű, szenvedélyes szerelmi történet, mely a Napóleon ellen viselt spanyol partizánháború korába visz. Ugyanakkor izgalmas modern nagyvárosi költészet és krimi, mai valóságunk paradoxonainak hű tükre." Forgách András
136 oldal
1990 Ft
Keresztury Tibor Petri Györgyről szóló monográfiája egy olyan költő életművét mutatja be új szempontok alapján, problémaérzékenyen, amelyben az élet és az írás mindvégig radikálisan átfedte egymást. Petri tizenöt éve halott, költészete viszont nagyon is él: versei nélkül éppúgy elgondolhatatlan közelmúltunk eszméletlen történelme, mint ahogy a korszak költészete is. A napsütötte sáv örök. Ez a könyv alapos, remek kalauz a versek olvasásához, fantasztikus fényképanyaggal kiegészülve.
320 oldal
3490 Ft
2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Behódolás főhőse a 44 éves irodalmár François, még csak rezignált, de nemsokára teljesen kiég. Élete sivár, egyhangú, olyan mint egy igazi Houellebecq-hős. Kedvtelenül tanít az egyetemen, egyre ritkábban vannak nála fiatalabb szeretői, egyre gyakrabban olvassa kedvenc régi szerzőjét, Huysmanst, és egyre intenzívebben figyeli az őt körülvevő világot, kivált a belpolitikai fejleményeket. Franciaország elnököt készül választani. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére (Marine Le Pen) toronymagasan vezet, mögötte fej-fej mellett lohol a Szocialista Párt jelöltje (Manuel Valls - napjaink francia miniszterelnöke) és a Muzulmán Testvériség vezetője (Mohammed Ben Abbes - legjobb tudomásunk szerint kitalált karakter). A második fordulóba csak az első két jelölt jut be. A Nemzeti Front ,,Európa bennszülötteit" akarja megvédeni, a Muzulmán Testvériség pedig felszámolni a laikus állam jogi kereteit, elsorvasztani a világi oktatást, megszüntetni a nemek egyenlőségének elvét, engedélyezni a többnejűséget - mindezt nem véres radikalizmussal és tébolyult hőbörgéssel, hanem geopolitikai-birodalmi törekvéseket dédelgetve, józan hidegvérrel. A verseny kiélezett, Franciaország feszülten figyel, a változás elkerülhetetlen. A Behódolás sokrétű könyv: mediális szövegjáték a valósággal és a fikcióval, erotikus merengés, politikai provokáció, társadalmi pamflet, fanyar utópia. De még inkább polémia: a szenvedélyes racionalizmus gondolat- és felelősségébresztő vitairata. A könyv előbb Franciaországban majd egész Európában fontos közéleti vitákat generált: politikusok, értelmiségiek, művészek szólaltak meg Houellebecq regénye kapcsán. Milyen lesz a holnapután Franciaországa és ekképpen Európája? Mit tud kezdeni a vallási radikalizmussal, a fundamentalizmussal egy jóléti demokrácia? Hogyan reagáljon a felvilágosodás kultúrájával szembeni radikális türelmetlenségre egy felvilágosult értelmiségi? A regény megjelenése után néhány héttel valóban elindult egy muszlim identitású párt a franciaországi helyhatósági választásokon, és megszerezte első képviselői helyeit.
320 oldal
3699 Ft
1986 tavaszán három hetet Nyugat-Berlinben töltöttem, Petri épp ösztöndíjjal volt kint, és én magától értetődően Gyurinál és Mayánál laktam. Ez azzal a következménnyel járt, hogy mint a Vízivárosban, Berlinben is Gyuri törzshelyein kezdtük a napot vagy fejeztük be az estét: Horn Klause, Amtsschimmel, Bier Express. Ültünk, ittunk, hallgattunk, beszéltünk - rajzoltam őt. Füzetbe, fénymásolópapírra, söralátétre. Eltelt huszonöt év és előkerültek a söralátétek. És újra ott ültem Gyurival, a törzshelyein, Nyugat-Berlinben. És azóta is ott ülök vele mindenütt - és rajzolom őt. Forgách András
oldal
990 Ft
Huszonnégy évvel később... Legyen a 24 az a szám, amely az Esterházy-kalauz és Az évek iszkolása beszélgetőkönyv között eltelt időt jelenti. Jobban jártunk volna, ha csak 23 iszkolt volna el, mert akkor most kijátszhatnánk ezt a remek prímszámot.
Végre megtudhatjuk, melyik században élt volna szívesen Esterházy Péter, vagy mit olvasott föl neki az édesanyja, és mit olvasott ő a gyerekeinek (már ha azt olvasásnak lehet nevezni). (Nem.) És ne higgyék, hogy már mindent tudnak Esterházy édesapjáról és édesanyjáról, vagy a testvéreivel, a gyerekeivel, unokáival (!), sőtpláne a feleségével való viszonyáról, hogy a szavakat, mondatokat ne is említsük. (De.) Félő, az is lelepleződik, ki volt az első barátnője, és mikor kezdett erotikus irodalmat olvasni. (Az Egri csillagok nyitójelenete???) És hogy miért könnyebb az evésről írni, mint a szeretkezésről. A családtól indulunk, de lesz Isten is. Haza is. Most akkor ki ő, Bováryné vagy Esti Kornél?
Szóval Amit tudni akarsz Esterházy Péterről, de sosem merted megkérdezni (váltunk át olcsón magázásról tegezésre), azt ismét megtette helyetted Mariann D. Birnbaum, Esterházy kalauza, aki a szerzőt közelgő hatvanötödik születésnapja alkalmából szólította föl újra, hogy kezelje a jegyét, vagy mutassa föl a bérletét. A 65 meg legalább félprím. Hogy ez mit is jelent, azt majd megkérdezzük még tőle.
152 oldal
2690 Ft
Hatalmas, tarka, kézzel szőtt szőnyeg ez a könyv, amely mégis varázslatosan könnyed: repül. Csupa olyan verssel találkozhat benne az olvasó, amelyek kötött formában íródtak. Mi több: azért íródtak, hogy az adott forma jellegzetességeit szemléltessék, ezért játékos tankönyvként is felfogható. Szerepel itt japán, koreai, burmai, khmer, maláj, vietnami forma, sőt, néhány kelta versképlet is, de olvasás közben egyszer sem támad az az érzésünk, hogy katalógust lapozgatunk. Inkább megrendítő, ritka pillanatokat élünk át. A forma hálóján fennakad a titok, és mi közelről rácsodálkozhatunk. Ez a könyv soha nem született volna meg, ha a szerzőnek nincs az az elszánt és őrült ambíciója, hogy sorra vegye ezeket a formákat. Verset írni a legnagyobb öröm: a világban felvillanó tünékeny összefüggések átélésének és megragadásának legadekvátabb módja. Ezt az örömöt az olvasó is újraéli, hiszen verset nem csak írni, olvasni is öröm. És őszintén, túl a formán és túl a költészeten: ki ne akarna szőnyegen repülni?
184 oldal
2990 Ft

Van egy verstípus, ami arról szól, hogy a szerelem milyen. Az ilyen fajta versek végén általában ez áll: ,,Hát ilyen a szerelem". Vagy valami hasonló. De a szerelem sokféle, és ezt bajosan lehet egy versben összefoglalni. Vagy inkább lehetetlen. De vannak kivételes esetek, amikor egy-egy költőnek mégis sikerül. Olykor egy-egy versben ráismerünk a szerelemre: na ilyen! Gyönyörű, szomorú, kegyetlen, véges, életre szóló, stb. Az ilyen versek megrendítenek és felemelnek. Ezekért érdemes az úgynevezett szerelmi lírát olvasni. Ilyen versek vannak ebben a könyvben.

(Kemény István)

88 oldal
2490 Ft
Mítosz a 20. századról
Darvasi László monumentális nagyregénye 1908-tól 1957-ig vezet végig a magyar történelmen. A vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog: egy elpusztíthatatlan...
Új versek, régi témák
Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ