kiadvány oldalanként
Szociográfia
Az emberi méltóság megsértése nem igényel különösebb fáradságot, agressziót, nem igényelt negyven éve sem. Hajnóczy Péter tapasztalata szerint - megírta egy novellájában - elég hozzá egy mosószappan: bolondok, alkoholisták borotválására éppen megfelel. Nekik, azoknak jó úgy is.<br>
A ,,bolond" lakását elvenni (ha beteg, ha nem), rabszolgaként dolgoztatni, eltökélten hagyni, hogy a többiek napirendszerűen összeverjék - ez már több intézkedést kíván, de egy alapvetően feudális rendben, amelyet ,,népi demokráciának" hívtak, huzamosan megoldható volt. Hajnóczy erről nem fanyar novellát, hanem megrendítő szociográfiát írt, amely 1975-ben botrányos körülmények között egy folyóiratban megjelent. Sajtóper, alsó és felsőbb bíróságok, fenyegetések, illetékes hárítások és hazugságok... Az író, bár évekig készült rá, nem adhatta ki kötetben munkáját az elő- és utóélet dokumentumaival, széljegyzeteivel együtt, miközben az ügy motívumai, abszurditásai átsugároztak szinte valamennyi művére.<br>
Hitegették a kiadással - ez sem fárasztóbb a mosószappannál.<br>
Reményi József Tamás
384 oldal
3490 Ft
Az AKIK MÁR NEM LESZÜNK SOSEM szerzőjének új regénye
Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat...
Új történetek napjainkról
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza - egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ