kiadvány oldalanként
Ez a megrázó emlékirat egy rendkívüli ember, a történetét elbeszélő Fisch Sarolta emlékműve, akit a magyar hatóságok 1944-ben a rokonaival együtt Berekböszörményből a nagyváradi gettóba, majd Auschwitzba szállítottak. Többségüket azonnal megölték; akit életben hagytak, kényszermunkára vitték. A kiterjedt zsidó rokonság hálózatát Sarolta évtizedek után is rendkívüli pontossággal idézi fel, miközben a legjobb népi írókat idéző hűséggel ábrázolja a magyar falusi életet. ,,Fisch Sarolta betegen jött haza 1945-ben, huszonegy évesen: hosszú élete végéig nyelőcsőszűkületben szenvedett. Ezt kapta rabszolgamunkája díjaként a Kassel melletti Hessisch-Lichtenau Dynamit-Nobel Lőszergyártól. Az elkészült könyv egy másfajta Nobel-díjat érdemelne." (Spiró György előszavából)
Tervezett oldalszám: 464 oldal
Tervezett ár: 7999 Ft
A mozaikos családregényben 1944-től kezdve hét évtizeden keresztül követhetjük végig, hogy mi történik zömmel női hőseinkkel. Anyák és lányok, feleségek és barátnők, unokanővérek és nagynénik, szomszédok és rokonok egymást kiegészítő szólamai és egymást váltó nemzedékei adják ki A tenger kapui összhangzatát. Rakovszky Zsuzsa ezúttal is káprázatosan érzékelteti a karaktereket körülvevő, azokat mélységesen meghatározó vagy egyenesen magába záró, körbefalazó miliőt. Lakásbelsőkben, nappalikban és félszobákban, kórtermekben és presszókban találkozunk velük. Életeik párhuzamosan zajlanak, máskor egy-egy ponton keresztezik egymást. Véletlenül összefutnak, vagy évtizedekre eltávolodnak. A regény fejezeteiben tízévente pillanthatunk ezekre az alakuló, egymással kölcsönhatásban lévő sorsmetszetekre.
Tervezett oldalszám: 432 oldal
Tervezett ár: 7999 Ft
A család szinte mindig azt jelenti, hogy valaki valahol nem tartozik hozzá. Petra és húga, Paca gyerekkorukban elválaszthatatlanok voltak. Amikor édesanyjuk váratlanul meghalt, különböző megküzdési stratégiákat választottak. Petra szembeszállt az apjukkal, Paca pedig kiköltözött a kerti sufniba. Amikor apjuk is meghalt, kapcsolatuk hosszú időre megszakadt, ám egy nap Petra kénytelen felhívni a húgát, mert egy lovat talál a hálószobájában, ami szétrúgja a berendezést. Paca fogja örökbe fogadott lányát, Billt, és elindul a nővéréhez. Miközben rendet raknak a londoni lakásban, a két nő felidézi a gyerekkorukban hallott háborús történeteket, amelyek még mindig kísértik őket, valamint képzeletbeli barátjukat, Glifát, és újra közelebb kerülnek egymáshoz. A Glifa háborúellenes testvérregény a velünk élő múltról és a gondoskodás erejéről egy olyan világban, amikor sokkal könnyebb elfordítani a tekintetünket. Ali Smith (1962) skót író, drámaíró, újságíró, a kortárs brit irodalom egyik legfontosabb szerzője. A Magvetőnél megjelent kötetei Hogy lehetnél mindkettő (2019) Ősz (2020) Tél (2021) Tavasz (2022) Nyár (2023) Társdarab (2024) Gliff (2025) Glifa (2026) Mesterházi Mónika József Attila- és Artisjus-díjas műfordító, költő, esszéista. Többek között Lydia Davis és Marilynne Robinson fordítója. A Magyar Műfordítók Egyesületének tagja.
Tervezett oldalszám: 232 oldal
Tervezett ár: 6999 Ft
Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László - valaha nagy hatású, de újra és újra megfejtendő - alakja áll, aki életművének egyik meghatározó problémájává emelte, hogy a faji hovatartozás miféle befolyást gyakorol az irodalomra, a szellemi életre. Nézetei komoly vihart kavartak nemcsak a 30-as és 40-es évek sajtójában, hanem a szerző személyes viszonyaiban is - különösen, ami a háborús üldöztetés éveit, majd a következő időket illeti. A regény olyan írótársakat vonultat föl, mint Babits, Móricz és Illyés, de megjelenik Pap Károly, Tersánszky és Zelk Zoltán vagy éppen Féja Géza és Sinka István is. Visszatérően fontos szerephez jut a novellista és memoáríró Bohuniczky Szefi meg a legendás szerkesztő, Sárközi Márta, és olyan régi szereplők is felbukkannak, mint Weiner Janka. Závada beszél bujkálásról, árulásról, személyes veszteségekről; régi olvasói újabb kapcsolódási pontokat fedezhetnek fel a korábbi regényekkel, miközben a 20. század legvitatottabb eseményei új fénytörésbe kerülnek.
Tervezett oldalszám: 496 oldal
Tervezett ár: 7999 Ft
Dühös és érzékeny felnövéstörténet Szabados Attila könyve. Ifjúkori önarckép és számvetés azzal a rengeteg hatással, ami az embert érheti - a pornográfiával való találkozástól kezdve a szerelmek és kikosarazások történetén keresztül a korántsem nyugalmas megállapodásig. Aki ezekben a versekben beszél, már van múltja, de még elevenek az emlékei.Szenvedélyes és mértéktartó egyszerre: egy hang, ami már tud sokféle lenni, és még bármilyen lehet.
Tervezett oldalszám: 104 oldal
Tervezett ár: 4999 Ft
Kötetünkben Gazdag Gyula film- és színházi rendező, forgatókönyvíró mesél fordulatos életútjáról és életművéről. A Kádár-korban indult pályáján a ma már számos díjjal kitüntetett, emlékezetes játékfilmek (Sípoló macskakő, Bástyasétány '74, Elveszett illúziók) és dokumentumfilmek (Hosszú futásodra mindig számíthatunk, A válogatás, A bankett, Társasutazás) legtöbbjét évekre betiltották. A rendező Csáki Juditnak nemcsak a filmek elkészüléséről, forgatásokról és alkotótársakról beszél, hanem az egykori filmes ,,döntőbíróságok" működéséről is. A számos betiltás paradox hatásaként indult a színházi pálya: az általa rendezett, méltán híres előadásokra tömegek zarándokoltak annak idején a korszakalkotó kaposvári színházba. Gazdag Gyula 1993-tól a legutóbbi időkig Kaliforniában tanított, emellett filmes workshopokat vezet szerte a világban; egyebek mellett a híres Sundance Institute művészeti vezetője 1997 óta. E gazdag életút filmes és egyben privát történelem is. Nemcsak a 20. század második felének hazai politikai és kultúrpolitikai viszonyairól, hanem a szakmai élet, a Balázs Béla Stúdió történetéről is árnyalt képet ad. A könyvben részletes filmográfia és bibliográfia, valamint sosem látott dokumentumok is helyet kapnak.
Tervezett oldalszám: 464 oldal
Tervezett ár: 7999 Ft
Mi történik, ha egy könyv nemcsak mesél, hanem lassan át is formálja a valóságot? A kötet szövegei különös látószögekből vizsgálják az emberi kapcsolatokat, az emlékezetet, a magányt és az identitás törékeny rétegeit. A nyelv, a ritmus és a forma nem puszta eszközök, hanem maguk is a történet részévé válnak. Ez a könyv a láthatatlan erőkről mesél: a hiányról, a vágyról, a félelemről és az emlékek kísérteteiről. Egy mágikus utazás a figyelem és az emlékezés határvidékén, ahol a sorok mögött a lélek és a világ rejtett összhangja sejlik fel. Azoknak szól, akik mernek elveszni a szavak között -- és talán önmagukra találni bennük.
Tervezett oldalszám: 152 oldal
Tervezett ár: 4999 Ft
Titkok és találkozások
Fantázia vagy valóság? Tóth Krisztina novelláskötetről novelláskötetre térképezi fel, hol élünk, milyenek vagyunk. Szegények, gazdagok, öregek, fiatalok, jók, rosszak, megtörtek, életerősek,...
Fordította: Kúnos László
Alku az ördöggel
A húszéves Kristian Hadeland 1985-ben Londonba költözik, hogy fotózást tanuljon. Nagy ambíciókkal érkezik a városba, és hiába kap kezdetben negatív kritikákat a képeire, úgy érzi, művészként...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ