Spiró György művei
|
Az 1840-es évek elején Párizsban, a lengyel emigráció
körében megjelent egy titokzatos ember Vilnából,
szektát alapított, misztikus tanokat hirdetett s azt,
hogy ő az Úr. Óriási hatással volt az 1830-31-es
felkelés után emigrált lengyel értelmiségiek
legjobbjaira, köztük olyan költőóriásokra, mint
Mickiewicz és Slowacki. Az Úr Ügyének hívei buzgón
láttak az Örömhír megjelentéséhez, s bár hatvan főnél
csak ritkán számláltak többet, mégis nagy felfordulást
okoztak az egyház- és titkosszolgák körében. Nemcsak a
Pápát próbálták megtéríteni, de az izraeli és európai
zsidóságot is, s lengyel hadtestekkel vettek részt a
11848-1849-es forradalmakban.
Kalandregénybe illő fordulatokkal teli történet az
élet írta, a regényíró most elénk tárja. Spiró György
a tőle ismert alapossággal mutatja meg a hit, a
vallási közösségek mindenkori emberi motívumait, s
festi meg azt az időszakot, melyről hősei `nem
sejtették, hogy az álmessiások, a szekták és a kvázi-
vallások kora jött el, hogy immár a nemzeti eszmében
és a forradalmak korában élnek.' A Messiások hősei
Párizsban, a 19. században éltek, mégis kortársainknak
érezhetjük őket.
648 oldal
3990 Ft
|
|
Sok évvel ezelőtt kezdett érdekelni, mi is történt
kétezer évvel ezelőtt Jeruzsálemben... Eleinte
regényt, majd drámát, majd ismét regényt akartam írni,
míg be nem láttam, hogy ma nincs olyan dráma- és
regényforma, sőt olyan új drámai vagy nagyprózai
formát sem tudok feltalálni, amelyben ennek a
bonyolult történetnek legalább a fő szálai
ábrázolhatóak lennének. Minden szépirodalmi mű érzéki
ábrázolásra törekszik, s az általam talált anyag erre,
egyelőre, alkalmatlannak bizonyult... még mindig éltet
a remény, hogy egyszer erről a történetről
szépirodalmi művet is tudok majd írni, elvégre csak
azt érdemes igazán, rövid az élet, és ki tudja, mit
hoz...` (2001) Nem sokkal később Spiró György -
szerencsénkre - rátalált a formára, és 2005-ben
megjelenhetett a Fogság. E hatalmas regényhez az író
hatvanadik születésnapja alkalmából Széljegyzeteket
fűzünk: az interjú, a regény megírásához használt
legfontosabb források jegyzéke, valamint Spiró
Pilátus, a helytartó című esszéjének részletei
segítségével az író műhelyébe pillanthatunk be, a
kritika, valamint a rajzok, fényképek, térképek, az
időrendi táblázat a Fogság világát idézik meg.
96 oldal
1290 Ft
|
|
Spiró György 1981-ben megjelent, azóta több kiadást is megért, nagy sikerű regénye a XVIII-XIX. század fordulójának részekre szabdalt Lengyelországában játszódik. A lengyel nemesség nagy része kollaborál az orosz vagy a német megszállókkal, mások ábrándos forradalmi terveket szövögetnek kényelmes szalonok mélyén - az ,,átlagemberek" pedig semmi mást nem akarnak, mint életben maradni. Ebben a közegben próbálja meg egyben tartani színházi társulatát Osiński, a színházigazgató. Egyszer csak felbukkan a színházban Bogusławski, az egykor legendás, immár kiöregedett színész, aki nagyratörő terveivel igyekszik tönkretenni az igazgatót és elfoglalni a helyét. Bogusławski időnként már-már forradalmi hangulatba lovalja a társulatot, nőket csábít el, fiatal tehetségeket patronál, darabot rendez, botrányba fullasztja az előadásokat - miközben egyetlen cél vezérli: saját érvényesülése, valamint a népszerűség és a taps... Egy nap azonban ,,Az Ikszek" aláírással lesújtó kritikák kezdenek megjelenni róla a lapokban. A cél hamar világos lesz: tönkre akarják tenni Bogusławskit, aki minden kapcsolatát felhasználva is csak annyit tud kideríteni a titokzatos társaságról, hogy ,,valahonnan nagyon fentről" írják újabb és újabb cikkeiket. Megindul tehát az utolsó küzdelem - ezúttal a túlélésért...
572 oldal
5499 Ft
|
|
Már megjelenése előtt hatalmas várakozás és az els&ő
olvasók elragadtatása övezi Spiró György új regényét.
Nem csoda: a Fogság egyszerre letehetetlen történelmi
kalandregény és az értelmezési lehetőségek sokaságát
kínáló, páratlan szellemi és írói teljesítmény.
Cselekménye a Krisztus halála körüli esztendőktől a
zsidó háborúig terjedő időszakot, az i.sz. első
századot eleveníti fel és teszi érzékletesen
valóságossá az olvasó számára.
Nem nehéz megjósolni: a Fogság a 2005-ös év irodalmi
szenzációja lesz!
A Fogság főhőse, Uri, a római zsidó negyedben nő fel,
s titokzatos módon lesz tagja a delegációnak, amely
peszahkor az adót viszi Jeruzsálembe. Életét
végigkíséri a kamaszkori rémület: az apja nem szereti
őt. Érthetetlen, miért küldik a veszélyes és fárasztó
útra e testileg gyenge és vaksi fiút. Uri életén
keresztül bepillanthatunk a zsidó, a görög és a latin
közösségek hétköznapjaiba, politikai intrikák
kulisszái mögé. Urit mindig másnak, többnek hiszik,
mint aki, s így hol együtt vacsorázik Pilátussal, hol
tolmácsol a császár előtt, hol a legsanyarúbb
számkivetettség várja. E fordulatos regény ugyanakkor
kegyetlen beszámoló a világ romlottságáról, és a
magyar irodalom újabb nagyszerű apa-regénye.
800 oldal
5999 Ft
|
|
|
|
Egy dokumentumfilm regénye
Závada Pál új regényének szereplői dokumentumfilmet forgatnak olyan gazdálkodókról, akiket gyújtogatással vádoltak meg az ötvenes években. Egy baráti kör nyomoz - a filmeseken kívül szociográfus,...
|
|
Új versek a szó erejéről
A Vigasz gyászkönyv: erősen személyes, az olvasót megszólító kötet. Hangsúlyos benne a fájdalom és az elengedés, a megnyugvás és a továbbélés az anya elvesztése után. Ahogy az ő emlékére...
|
|