kiadvány oldalanként
Király Istvánt azok is ismerik, akik nem ismerik: ha máshonnan nem, akkor a középiskolai tankönyvekből, Ady kiváló értelmezőjeként, a mégis-morál fogalom megalkotójaként. Király István azonban nemcsak jelentős irodalomtudós volt, hanem egyben a Kádár-kor meghatározó és nagy hatású kultúrpolitikusa is: az ELTE XX. századi magyar irodalom tanszékének professzora komolyan vette a tanári hivatást, miközben Aczél György tanácsadójaként is tevékenykedett. Lányai egy lakásfelújítás során füzetekre bukkantak - apjuk 1956 és 1989 között vezetett naplójára, amelynek lapjain nemcsak a kor kultúrpolitikai vitái bomlanak ki előttünk, de egy önmagával küszködő, önmaga állandó megújítására törekvő emberről is izgalmas portrét kapunk. A naplót fényképekkel gazdagon illusztrálva, magyarázó jegyzetekkel, annotált névmutatóval adjuk közre.
1080 oldal
9990 Ft
Szabad Györggyel - a 19. századi magyar polgári átalakulás korának történetírójával, az első demokratikusan megválasztott Országgyűlés elnökével - 1991-1992-ben készítette a kötetbe rendezett beszélgetéseket egykori tanítványa, Pavlovits Miklós újságíró. Az interjúkból kirajzolódik egy közép-európai módra összetett emberi sors: a háborús hányattatások, az ötvenes-hetvenes évek bölcsészkari, levéltári, akadémiai élete, a történészviták, 1956 eseményei. Később a lakiteleki találkozó, az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalások felidézése markáns képet ad a rendszerváltás körüli évek politikai, társadalmi zsongásáról. A beszélgetések a házelnöki évek kellős közepén zajlottak, így ezek megidézése is eleven, s nem mentes egyfajta feszültségtől sem: az aktív politikus döntéseinek értékelését a mérlegelő és távolságot tartó történész végzi el. A Csorba László történész jegyzeteivel ellátott szöveget gazdag képanyag és annotált névmutató teszi teljessé.
288 oldal
3299 Ft
,,Ennek a könyvnek az anyaga válogatás a kétezres évek elejétől mostanáig született esszészerű írásaimból. Főleg költőkről, versekről, irodalomról, művészetről. És történelemről, politikáról, jövőképről, kivándorlásról. Szabadságról és egyenlőségről, fantasyről és sci-firől. Magyarországról és Európáról. Zrínyi Miklósról és Rejtő Jenőről. És egyéb összetartozó dolgokról." Kemény István
228 oldal
3499 Ft
Lila Dahlt egy kérdés foglalkoztatja: miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek? Lila nem ismeri a szüleit, egy Doll nevű nő neveli fel, aki valószínűleg elrabolta őt a családjától. Később egy bordélyházba kerül, de onnan is el tud szabadulni: a magányt találja a túlélés egyedüli lehetőségének. Egy nap egy Gilead nevű város határában talál menedéket egy lakatlan kunyhóban, és nemsokára megismerkedik a kisváros idős özvegy lelkészével. Vajon két mélyen magányos ember között létre tud-e jönni valódi találkozás? A Lila Robinson önállóan is olvasható regénye, amely a Pulitzer-díjas Gilead és a Home című regényekkel együtt a kortárs amerikai irodalom egyik legkülönlegesebb trilógiája: elmélyült és érzékeny látlelet az emberi természetről. Robinson nem mindennapi szerző: egy korai nagysikerű regény után évtizedekig ,,csupán" teológiai munkákat írt, míg 2004-ben a Gileaddal visszatért a szépirodalomhoz. Barack Obama egyik kedvenc írója, a Time magazin szerint a 100 legbefolyásosabb ember egyike látszólag korszerűtlen ember: mély vallásosságával, analitikus lélektani regényeivel szembemegy a trendeknek. Mégis a lehető legtöbbet tudja olvasóinak nyújtani: valódi vigaszt, a kérdésekre pedig válaszok helyett újabb izgalmas kérdéseket.
396 oldal
3490 Ft
Szálinger Balázs új kötete részletekben gazdag nagytotál, lírai körpanoráma. Nem egyetlen pillanatfelvétel, hanem felvett pillanatok páratlanul izgalmas sorozata. A 360° lapjain egy teljes világ bontakozik ki fokról-fokra: tájjal és idővel, újabb és újabb rétegekkel. Természettel és történelemmel, illetve e kettő szintéziseként: természettörténettel. Szálinger ebben a kötetben - éppen a térkép metaforáján keresztül is - új poétikai úton indul el: szabad verseiben messzebb kerül a zárt, szabályos formáktól, az alanyiságtól és a tárgyszerűség, egyfajta visszavont személyesség lesz a hangsúlyosabb a szabálytalan szépségű nyitott szerkezetekben.
80 oldal
1990 Ft
A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet, sok-sok emlékezetes figurával, finom ívben kirajzolódó szerkezetű elbeszéléssel. A regény középpontjában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Egyikük Jakov Oszeckij, a könyvek embere, a XIX. század végén született értelmiségi, a másik az 1943-ban született Nora, Jakov unokája, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. ,,Találkozásukra" a XXI. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov és Marija ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagyapja aktája is a kezébe kerül...
720 oldal
5490 Ft
"Fejben dől el, de kinek a fejében? Meghaladni önmagunkat, kilépni, kinyúlni, elérni, húzz bele, a mi lányunk az ott az elején, igen, szinte ott van már, miénk a győzelem, de kié?" Mi minden fér egy kapcsolatba? Mit lehet kibírni, hogy lehet kibírni, ki győz le kit? Lehet-e birtokolni valakit anélkül, hogy megtörjön, vagy beletörődjön abba, amin nem mer változtatni? A test törékeny, a test erős. Vágy és harag, nő és férfi. Itt és most. A szereplők ismerősek, mégis különös fénytörésben látunk rájuk, ahogy a szerelem és a lemondás határán kibeszélik a titkaikat, végre kimondják a vágyaikat, vagy lelepleződnek a hazugságaik. Szabó T. Anna első felnőtteknek szóló prózakötete a Törésteszt. Novellái kíméletlenül és együttérzően szólnak a magányról, a párkapcsolatok szívszorító hidegháborújáról, a szenvedélyről és a szeretetről.
248 oldal
2990 Ft
Esterházy Péter 2009 és 2015 között írt drámái először kerülnek kötetbe. Műfaji, szerkezeti, nyelvi szabadságuk és jellegzetességeik, sajátos szerzői utasításaik nem ismeretlenek a Daisy, a Búcsúszimfónia és a Rubens olvasói előtt, ahogyan a zenei kompozíciókkal való kísérletezés sem. Talán csak több lett a csönd. Az öt felkérésre írt öt különböző, saját törvényekkel bíró szöveg a korábbi művekkel, az európai drámairodalommal és egymással is szüntelenül kapcsolatba lép. Angyalok és kihallgatótisztek, Haydn és Joplin, apák és fiúk, egy dadogó próféta és az öregedő Úr, család, hagyomány, válság és felelősség, hit, szabad akarat, alkotás és pusztulás - a szín változik, a drámák közösek. Rémület, vidámság, bizakodás és kilátástalanság. (csönd vagy zene, vagy csönd, mely zene) Esterházy Péter egyik nagy drámaírói teljesítménye ez.
456 oldal
3990 Ft
Az 1944 májusában deportált erdélyi magyar orvos, dr. Nyiszli Miklós németországi tanulmányainak és szakmai felkészültségének köszönhetően dr. Josef Mengele boncolóorvosa, s mint ilyen, kivételezett helyzetű sonderkommandós lett. Nyolc hónapon keresztül volt szemtanúja Auschwitz-Birkenau minden borzalmának. Visszaemlékezése 1946-ban jelent meg először. Azóta a holokausztirodalom fontos, számos nyelvre lefordított művévé vált, egyik ihletője és fő forrása Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas filmjének is. Kötetünkben az 1947-es debreceni második kiadás szövege mellett függelékként Nyiszli háború után jegyzőkönyvbe mondott két rövid tanúvallomását is közöljük. Vági Zoltán történész, a téma és a film szakértője bevezető tanulmányával és jegyzeteivel helyezi új megvilágításba a világ egyik első szemtanúi beszámolóját a birkenaui Sonderkommando valóságáról. ,,Hálásak lehetünk Nyiszli Miklósnak, az erdélyi doktornak, amiért volt ereje szembenézni a modern történelem olyan tömeggyilkosaival, mint Mengele, Muhsfeldt és Moll. Meg tudta őrizni tartását, gerincét és morális integritását. Képes volt megmaradni embernek és orvosnak ott, ahol annyian kudarcot vallottak, leszerepeltek, megbuktak. Megköszönhetjük neki, hogy túlélte, hogy visszajött, és elmondta nekünk, amit látott. Megköszönhetjük, hogy átlagemberként fel tudott nőni a történelmi feladathoz. És botcsinálta Faustként, afféle kényszer szülte modern Josephus Flaviusként képes volt megörökíteni a zsidóság, a magyarság és az emberiség egyik legnagyobb tragédiáját." (Vági Zoltán)
368 oldal
4999 Ft
Kis Pál Király utcai napfényműterme a két világháború közötti portréfotózás kiemelkedő műhelye volt, ahol híres színészek, írók, operaénekesek is megfordultak. A fényképészt 1944 októberében a nyilasok elhurcolták, majd néhány hét múlva megszökött, visszatért a fővárosba, és egy körúti üzlethelyiségben rejtőzött. A munkaszolgálatban és a bujkálás során írt, szuggesztív erejű ceruzarajzokkal illusztrált naplója megrendítő olvasmány: a szerző felidézi a Pest határában végzett kényszermunkát, beszámol családja és szomszédai sorsáról a csillagos házban, a szökés körülményeiről és a bujkálás napjaiban szerzett tapasztalatairól. December elején Kis Pált letartóztatták és Buchenwaldba deportálták, itt halt meg 1945 januárjában. A kézirat a háború után előkerült a körúti rejtekhelyről, ma Izraelben, a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában őrzik. A napló mellé Kis Pál legszebb fényképeiből és egyéb dokumentumokból válogattunk, a szöveget Závada Pál és György Péter írásai keretezik.
128 oldal
2490 Ft
A szabadság börtönében
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz,...
Egy temetés következményei
Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ