kiadvány oldalanként
`Egy ismerősöm nemrégiben megjegyezte, hogy mást
mondok az esszéimben, mint a regényeimben, s
bevallom,
ismerősömnek ez az észrevétele annyira meghökkentett,
hogy azóta sem tudom kiverni a fejemből. Őszintén
szólva valószínűleg sohasem írtam volna meg itt
következő tanulmányaimat, ha fel nem kérnek rá. És
sohasem kértek volna fel rá, ha össze nem omlik
Európa
másik nagy totalitárius birodalma, amelyet a
szocialista melléknévvel illettek. Ez volt a hely,
ahol magam is éltem, az élet, amely teljes
valóságában
megismertette velem az illegálisnak nyilvánított
normális létezés állapotát. Az itt következő írásokat
különben nem tekintem szabályszerű esszéknek.
Műfajukat egyszer inkább a ?megközelítések? szóval
jellemeztem, ha ilyen műfaj valójában, persze, nem is
ismeretes. Részint azt akartam így kifejezni, hogy
egyik írás sem meríti ki teljesen a tárgyát,
legföljebb megközelíteni tudja; másrészt pedig, hogy
ugyanazt akarják megközelíteni, csupán más oldalról,
amit elbeszélői szövegeim is: a megközelíthetetlent.
Szabályszerű tanulmányok esetében talán kárhoztatható
eljárás ez - nem az a lírai megnyilatkozások terén,
aminek, végső soron, ezt a könyvet is tekintem.`
304 oldal
1890 Ft
Rakovszky Zsuzsa eddig megjelent öt verseskötete közül talán a legszebbet tarthatja kezében az olvasó.
Nincs múltidő.A múlt múlik el. Megőrizzük, ahogy a rég leégett erdők virágporát a tómeder iszapja. Ami volt, nem ér sohasem véget: megszűnik és nem tud megszűnni mégse. Mint a málnadzsemben rekedt darázs Nem tudni, honnét hangzó zümmögése, mint mikor távoli rádióállomás sercegése szüremlik a két szó közti résbe, míg végül átszakad valami gát, egy ponton a jelen szövete enged.
56 oldal
770 Ft
167 oldal
1890 Ft
A mű a testről, a test árulkodásairól, kapcsolataink kusza egyszerűségéről szól.
173 oldal
1990 Ft
A kudarc több kudarcról szól egyszerre, de egyik sem
jelent sikertelenséget.Valaki arról ír: képtelen
arra,
hogy írjon, pedig mindenképpen alkotnia kell, mert
semmi máshoz nem ért. Ez az írásképtelenség egyben
keresgélés, elmosódik a valóság és teremtett világ
közötti egyértelműnek gondolt határ, és közben
A
kudarc írója megtalálja egy már korábban elkezdett
regényét: feloldódik hát a kudarc elsõ köre. A
második
kör újabb pokoljárás: tíz év kellett egy korábbi
regény megírásához, amely aztán évekig nem
jelenhetett
meg - és ez a könyv nem más, mint a Sorstalanság.
Paradox módon Kertész Imre a visszautasítást nem
tekinti kudarcnak, mert a regény éppen azáltal kelt
életre, hogy mások is elolvasták, véleményt formáltak
róla, vagyis az írás végérvényesen elszakadt
alkotójától, immár valósággá vált.A fiók aljáról
elõkerült regény Köves nevű főhőse, külföldről
megérkezve kafkai szituációban találja magát, egy
ismerős helyen és időben: az ötvenes
évek
Magyarországának poklában. Eleinte idegenül,
később
azonban egyre otthonosabban mozog ebben az abszurd
világban, bár inkább csak hagyja, hogy magukkal
sodorják az események. Találkozik egy íróval, aki
csak
megkezdeni és befejezni képes egy írását, de képtelen
kitölteni a kezdet és vég közötti űrt, amire
végül is
Köves vállalkozik: egyszerre zárul hát le az összes
megírt és megírhatatlan, valóságos és képzeletbeli
regény, és A kudarccal tekinthetjük csak végleg
befejezettnek a Sorstalanságot is.`Miért tarom
Kertész
Imrét jelentős, nagy írónak? Mert vállalja
annak
kockázatát, hogy akár mindenkinek a véleményével
szembeszegüljön. Bármiről írjon is - a
szabadságról, a
személyiségről, a világ
képtelenségéről, a boldogság
útvesztőiről, a halálról vagy
transzcendenciáról -,
bámulatos képességgel tudja kiverekedni magát a
megcsontosodott közfelfogás kelepcéibõl.
Ahelyett,
hogy kielégítené az elvárásokat, olyan
gondolatmenetekre és kijelentésekre ragadtatja magát,
melyek, bátran merem állítani, titokban megütközést
és
döbbenetet váltanak ki.` (Földényi F. László)
400 oldal
1890 Ft
Az AKIK MÁR NEM LESZÜNK SOSEM szerzőjének új regénye
Egy kelet-magyarországi kisvárosban egyszer csak ledobják a fák tavaszi leveleiket. Mi történhetett: természeti katasztrófa vagy emberi mulasztás? Hogyan lehet tovább élni a hétköznapokat...
Új történetek napjainkról
Talányos történetek. Tóth Krisztina új kötete az elmúlt években született elbeszéléseit és tárcanovelláit tartalmazza - egy repülő légörvénybe kerül, egy idős asszony a gyógytornásznál...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ