kiadvány oldalanként
Színhely: Palesztina, idő: 1947 nyara. A zsidók már gyökeret vertek a sivár, kiégett talajban, de a végső cél, a független állam megteremtése lebeg a szemük előtt. Az oda vezető út azonban nem könnyű: a világ minden tájáról érkező bevándorlók szembekerülnek a lakosság nagyobb részét jelentő arabok mellett a brit hadsereggel és közigazgatással is, miközben ők maguk ezernyi eszme hívei. Terrorakciók és ellenakciók, bosszú és áldozatvállalás, indulatok és érvek - rengeteg ellentmondás feszíti a harkovi orosz telepes, Avraham Bogatir napjait, aki családjával évtizedek óta küszködik darabka földjén a megélhetésért. A forró 1947-es év palesztinai eseményein keresztül az író tűpontosan érzékelteti azt az időszakot, amelyben Izrael Állam megszületett, és sejteti az ország máig ható, jövendő útját is.
440 oldal
3999 Ft
Az Úristen leküldi két angyalát a földre - akadályoznának meg egy angyalcsinálást. Csocsó és Balázska emberi formában, állami rendszámú Ladában riogatja a környék lakóit. (Kelet-európai paranoia: az ember azt képzeli, üldözik - és tényleg üldözik.) Az író eközben mesterségével viaskodik: ezúttal egy másik kelet-európai író, Hrabal a tárgy. (,,Mint két tojás, úgy különböztek.") Anna, az író felesége nem viaskodik a történetekkel, hanem éli őket. Beleszeret a cseh kollégába, megosztja vele gondolatait és történeteit. (A csaknem egészen közös Duna-táji sorsot, ezt a formás rémdrámát csakúgy, mint kétségeit afelől, világra akarja-e hozni negyedik gyermekét.) Az Úristen pedig - aki epikus természetű, de van érzéke a drámai fordulatok iránt - walkie-talkie-n irányítaná az eseményeket. Bár mint köztudott: a Teremtő mindenható, de az ember fájdalmán mégis csak a másik ember segíthet. Mi lesz a regény szereplőinek sorsa, s mi van, mi lesz ezzel az elfuserált teremtett világgal? Van-e ,,megváltás", s ha igen, kint-é avagy bent? (Van-e a kettő között különbség?) S ha úgy vesszük, az is kérdés: ki kit vált meg ebben a történetben?
200 oldal
2999 Ft
A legszürkébb Kádár-korban játszódó kisregény elbeszélő-főhőse, az író alteregójának is tekinthető Rostás Levente a kihalt harkányi gyógyfürdőn várja vissza hűtlen szerelmét, Benkő Piroskát. Várakozás közben az emlékekből kézirat lesz: felidézi találkozásukat, viharos kapcsolatukat és az I-es számú fürdőkabinig vezető kacskaringós utat. A korabeli irodalmi és filmes élet nevezetességei is megjelennek, álnéven felbukkan Pilinszky és Jancsó Miklós, és eljutunk a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválra is. Rubin hősei magányosak, izoláltan fecsegik végig a szűkösnek bizonyuló teret és időt, miközben a látszólag könnyed szöveget feszesen megszerkesztett motívumláncolatok fonják egybe, rejtett összefüggéseket alkotva a szereplők és az indázó történetszálak között.
112 oldal
2499 Ft
Szép Ernő regénye sokrétű, izgalmas mű. A főhős (a szerző sajátos alteregója), Mihály szerelmi viszonyt létesít egy elegáns férjes asszonnyal, majd megismerkedik Ibollyal, a szegény fiatal színinövendékkel is. Az Ádámcsutka egy szerelmi háromszög regénye, de nemcsak vonzásokról és választásokról szól, hanem az öregedésről, az elmúlásról is, no meg a harmincas évek pulzáló, szép-mélabús Budapestjéről. Ahogy korabeli kritikájában Török Sophie írja: ,,Akár a Margitszigetre kísérjük el, akár a tabáni temetőbe, akár az alsó dunai rakpartra, igazán nem az fontos, mi minden történt e helyeken, hanem hogy mit s hogyan lehetett ezekben az őszi-tavaszi tájakban meglátni s megcsodálni. Olyan fákat, olyan madarakat, olyan Dunát, amit csak Szép Ernő költészete tud adni nekünk..."
320 oldal
2999 Ft
Darvasi László monumentális nagyregénye 1908-tól 1957-ig vezet végig a magyar történelmen. A vidéki kastély grófja felesége halála után valószerűtlen építkezésbe fog: egy elpusztíthatatlan kertet akar megalkotni. A munkálatokban részt vesz a városi zsidó kalandor éppúgy, mint az indulatait nehezen fékező művezető, Lackó. A városban már ott téblábol a Pestről eltanácsolt Gál Endre tanár, kattogtatja masináját a sokat látott fényképész, illetve élni tanul egy cselédlány, Erna, aki a történet kezdetén ébred rá az erejére. A magyar vidék, a főváros és a nagyvilág az egymásba kapcsolódó történetek színhelye. Zsidók, magyarok, szegények, gazdagok, okosok és bolondok a szereplők, illetve föltűnnek a régről ismert könnymutatványosok is. A történelem alakulása végül mindenkit, épelméjűt, ábrándozót és pragmatikust is próbára tesz, viszont a nagyregény cselekménye mindegyre nem várt fordulatokat vesz. Darvasi három generáción átívelő elbeszélése gazdag és magával ragadó látomás a 20. századról. A tét elég komoly. Eltűnik-e a mese. S ha valóban eltűnik, mi marad utána.
1712 oldal
19999 Ft
A nagy múltú antológia idén is az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb verspublikációkat.
264 oldal
4999 Ft
A nagy múltú antológia idén is az elmúlt év folyóiratterméséből válogatja ki a legfontosabb novellákat.
352 oldal
4999 Ft
Kötetünk Takács Zsuzsa és Wirth Imre, a Petőfi Irodalmi Múzeum Médiatárának muzeológusa 2019-2023 között folytatott beszélgetéseiből született. Lapjain végigkövethetjük a költő életútját, s kötetről kötetre haladva bepillantást nyerhetünk a művek keletkezéstörténetébe, a szövegvilág alakulásának szellemi-életrajzi hátterébe. A beszélgetések szerkesztett változata a felvett hanganyagra épül, de a műfaji sajátosság miatt sok mindenben eltér attól: a végleges szöveg egy év intenzív közös munka eredménye. A szövegközpontú visszaemlékezések egyik legfontosabb felismerése az irodalmi folytonosságok hálózatának jelenléte, a hatvanas-hetvenes évek átideologizált közegében széthulló hagyománytapasztalat átalakulása, töredezett jelenléte a személyes sorsok, döntések, etikai dilemmák sodrásában. Takács Zsuzsa élet-mű-története és mély önreflexiója, a versértés felszabadítása emlékezetes élmény és önkép-alakító utazás az olvasó számára. A kötetet gazdag fényképanyag illusztrálja.
352 oldal
5999 Ft
Nádasdy Ádám versei az emberélet útjának felén túlról szólnak. Az utazás folyamatos: billegünk a csónakban, kanyarodunk a teherautóval, viháncolunk a kertben, vagy éppen hátsó lépcsőkön szökünk fel szobákba. A kötet versei költő-elődöket idéznek meg vagy feltörő emlékeket próbálnak megszelídíteni. Az összegzés, a számvetés mindig lehetetlen, hiszen útközben vagyunk.
80 oldal
3499 Ft
A stílus maga az ember? Szvoren Edina új kötetében a közkeletű mondást fordítja ki. Nádas Péter-, Krasznahorkai László- vagy Tompa Andrea-mondatok olvashatók itt, amelyeket nem Nádas, Krasznahorkai vagy Tompa Andrea írt le, hanem Szvoren Edina. A Kérődző Kronosz pastiche-aiban az ismert írói stílusokra ismerhetünk rá újfajta szemszögekből, hiszen a szövegek egyszerre viselik magukon Szvoren Edina és a kiválasztott szerzők stílusjegyeit. A kötet egyik legizgalmasabb darabja ezért az, amelyikben Szvoren Edina éppen Szvoren Edina-szöveget imitál. A különböző stílusok kaleidoszkópszerű forgatagában pedig egyre nehezebb tetten érni, hol is kezdődik az utánzás. Ezért is nem egy, hanem rögtön négy különböző - egymással teljesen egyenértékű - borítóval adjuk közre a kötetet. Czigány Ákos fotóin négy különböző tűzfalat látunk: variációk egy láthatatlan témára, egyetlen borító azonban mindig csak egyetlen megvalósulása a lehetőségeknek.
232 oldal
4999 Ft
A szabadság börtönében
A magyar történelem közel száz évét kísérhetjük közelről végig Spiró György új nagyregényében az 1810-es évektől 1907-ig. Titkos főszereplője Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz,...
Egy temetés következményei
Az Olvadás mozaikszerűen kirajzolódó történetében a szereplők térben és időben is távol vannak egymástól, világok választják el őket, mégis egymás közvetlen közelében léteznek....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ